újságcikkek

      felvillanások:

Zürichi demonstráció

2005. október 24.

Banos János riporter felvétele

(rövidített, szerkesztett változat)

Zürich Budapesttől körülbelül ezeregyszáz kilométerre van, meglehetősen távol. Azok, akik itt demonstrálnak, mit fognak csinálni? Kérdezem Varga Tamást, a Magyar Cement Kft. egyik tulajdonosát.

Demonstrációnk engedélye arra szól, hogy az itt lévő tehergépkocsi előtt - ami a Hejőcsabai Cementgyár fotóját ábrázolja -, fölsorakozhatunk legfeljebb huszonöten, és Lehel kürtjét megfújva, megszólíthatjuk a Holcim vezetését, hogy szolgáltassa vissza részvényeinket.

Van arra remény, hogy vissza lehet ezt a csomagot szerezni?

Kiderült, a magyar igazságszolgáltatás keretein belül nincs, ugyanis Magyarországon jogerős döntés született, ami szerint igaz ugyan, hogy Holcim szerződésszegéssel és jogszabálysértő módon eltulajdonította a cementgyári részvényeinket, és az is igaz, hogy ennek rendezése elsődlegesen az eltulajdonított részvények visszaadásával történhet, a részvények Holcim általi megsemmisítése és az azóta eltelt hosszú idő alatt bekövetkezett változások miatt azonban Holcim Magyarország Rt. és társai által az eredeti állapot már nem helyreállítható. Az ítélet szerint meg kell állapítani az okozott kár összegét és azt az eltulajdonításra szövetkezettek tagjainak meg kell fizetni. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy amennyiben Holcim magyar leányvállalata nem tudja a cementgyárat visszaadni, bizonyára meg tudja ezt tenni a svájci anyavállalat, amelyik az egész törvénytelen részvényszerzési akciót kitervelte és a gyakorlati kivitelezését irányította. Holcim anyavállalatának kötelezésére Svájcban kell bírósági eljárást indítani. Tudomásunk szerint ha Svájcban valaki eltulajdonítja másnak a vagyonát, a bíróságok – egyébként ugyanilyen törvények alapján – nem szoktak olyan ítéletet hozni, hogy ha már így alakult, tartsa meg magának. Ez az oka, hogy itt vagyunk kint Svájcban, és itt próbálunk érvényt szerezni a követelésünknek és jogainknak.

Kérem, mutatkozzon be és mondja el, hogy miért állt a magyarok mellé ebben a cementgyár ügyben?

Klaus Stöhlkernek hívnak, a legnagyobb stratégiai pr-ügynökség vezetője vagyok Svájcban; segítek a Magyar Cementnek, mert meg vagyok győződve arról, hogy a Holderbank (Holcim korábbi neve) nem viselkedett korrektül. Az a véleményem, hogy a külföldi üzleti partnerekkel szemben ugyanúgy, mint a svájciakkal szemben korrektül kell viselkedni. A magyarok egy európai nép; hogyha közösen akarunk élni Európában, üzleteket kell kötnünk egymással, és meg tudom érteni Kálmán urat, és az üzleti partnereit, nem tudták, hogy hogyan bánjanak ezekkel a svájci üzletemberekkel. Mi Svájcban tudjuk, hogy a régi Holderbank (jelenleg Holcim) cég az egész világon nagyon sok vétket elkövetett már. A Holcim új elnökét nagyon jól ismerem, ő átvette a Holderbank vezetését, azért, hogy újra rendet teremtsen a vállalatnál, és remélem, hogy dr. Soiron rendelkezik annyi erővel, hogy keresztülvigye akaratát ebben a konszernben. Tizennégy hónappal ezelőtt beszélgettünk és tárgyaltunk dr. Soironnal; a svájci ügyvédek és bizonyos magyar ügyvédek megnehezítik az életüket.

Miért veszi ön a bátorságot, hogy kiálljon egy magyar cégcsoport mellett, amely mindenképpen azt szeretné, hogy a magyar érték az magyar értékké váljon.

Természetesen ez számomra is nagyon nagy rizikót jelent. Svájcban tucatnyi nagy konszern található, és ezek között természetesen az ügyfeleink is megtalálhatók. Ezek a konszernek nagyon szorosan együttműködnek, de én már régóta dolgozom, és független vagyok, és ezt mindenki tudja ebben az országban. És mindenki tudja, hogy ha én egy ilyen feladatot elvállalok, akkor nagyon alaposan meg vagyok győződve a magyarok korrektségéről.

Magyarországról húsz-harminc ember jött, hogy a Holcim székháza előtt demonstráljon. Nem hangosan, nem zajosan, hanem csöndesen. Azért, hogy visszakapják a Holcimtól azt a részvénycsomagot, amelyet a Holcim ellopott tőlük. Most indul a népes csoport, a Holcim székháza mellett megyünk el, ki arra az útra, ahol nem lehetett demonstrálni még a nyáron.

Most itt vagyunk már a cég előtt, ahol van egy teherautó, amely még nyáron is itt volt, és most föl van díszítve magyar zászlókkal. Előttem pedig egy juhászbundába bújt ember hoz egy kürtöt. Mondhatni azt, hogy a magyar szíve hozta ide?

Igen, engem biztosan. A cégcsoportnál dolgozom, és úgy gondolom, hogy olyan sérelem ért minket ami rendezést kíván.

A székház előtt csönd van, csak az autók zaja hallatszik. Hogy aztán ennek lesz-e eredménye, az még a következő hónapok, évek regénye.

Varga Nándor úr itt áll velem szemben egy Lehel-kürttel. Milyen öltözet van önön?

Egy ősi magyar juhász suba.

És miért akarja ezt a kürtöt megfújni?

Figyelmeztetést kívánunk adni, a jogaink érvényesítése miatt.

És gondolja, hogy ez sikerrel jár?

Míg élünk, remélünk. Nagy elődeinkkel együtt én is úgy gondolom, hogy az igazság előbb vagy utóbb kiderül.

És mi az igazság?

A cementgyárat és a részvényeket vissza kell szolgáltatni jogos tulajdonosának, nekünk.

Tehát önök mindenféleképpen ahhoz ragaszkodnak, hogy a cementgyár magyar kézen maradjon.

Igen; ez lenne az egyetlen magyar cementgyár, ami visszakerülhetne magyar tulajdonba.

(Kürtszó)

Eltelt egy óra, addig mozdulatlanul álltak itt a demonstrálók. Kálmán János fog szólni pár szót.

  

    (Dr. Kálman János)


Kedves barátaim!


Engedjétek meg, hogy a mai szomorú összejövetelünk alkalmából néhány gondolatot elmondjak, ami megfogalmazódott bennem.

Mindenek előtt szeretnék köszönetet mondani az itt jelenlévőkön keresztül azoknak is, akik otthonról támogatnak minket, akik nap mint nap áldozatot hoznak azért, hogy ne kelljen feladnunk ezt a harcot. Csak a néhány svájci jelenlévő kedvéért említem meg, hogy az áldozatok mértékét fel tudják becsülni: számos munkatársunk 400 svájci frankot keres havonta, és az ezért végzett becsületes munkájával járul hozzá ehhez a harchoz, amelyet most már az itteniek is valamennyire megismertek.

A sors nagy rendező; ez a mai nap éppen egy nappal van az után, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulóját ünnepelhettük, és éppen egy nappal az előtt, hogy kilenc évvel ezelőtt elsikkasztották a mi hejőcsabai cementgyári részvényeinket. A két esemény azért is szerencsés nekünk, hogy így egymáshoz közel esik, mert nem esünk abba a hibába, hogy önsajnálatunk elhatalmasodjék rajtunk. Ha azokra gondolunk, arra a 453-ra, aki az életét áldozta a szabadságért, akkor mi ez a mi harcunk azoknak a harcához képest?

Néhány mondatot arról, hogy miért is vagyunk itt. Mindenek előtt figyelmeztetni, és emlékeztetni ezeket az urakat ebben az üveg palotában, hogy van egy rendezetlen ügyük, hogy számadásunk van velük. Számadásunk! A számadás nem kérés és különösen nem könyörgés, és a számadás nem megtorlás. A számadás azonban visszakövetelése mindannak, az utolsó részvényig és az utolsó fillérig, amit eltulajdonítottak tőlünk.

Nem tudom nem megemlíteni, hogy a mi Európához csatlakozásunk is gondolatokat vet fel az ügy kapcsán. A szó hatalmát a mi térségünkből mi sokkal jobban értjük, mint azok akik itt a házon belül vannak. Gondoljunk csak Václav Havel-ra, Tőkés Lászlóra, vagy Tempfli püspökre, az ő törékeny alkatára és szavainak súlyára. Ha valaki hiteles, ha valaki igazat mond, a szavának óriási ereje van. Ezt az erőt fogják megtanulni ezek az urak ebben a hazugságvárban. Mert ezen üvegpalota mögött hazugságvár áll, amelyből mi a mi tégláinkat vissza fogjuk szerezni. Amit tőlünk tulajdonítottak el, ki fogjuk szedni a falból, és ez a hazugságvár össze fog omlani.

Azt hiszem az emlékeztetésen túl nekünk a jövetelünk célja az is, hogy vádoljuk ezeket az urakat, akik itt bent vannak, akik most az üvegek mögül figyelik azt, hogy mi itt mit csinálunk. Vádoljuk őket mindenek előtt azért, mert elvették tőlünk azt az örömöt, ami egy vállalkozás, egy tisztességes vállalkozás öröme. Ezek itt bent azt hiszik, hogy a vállalkozás egyetlen öröme a pénz. Akik itt állnak az úton, tudják, hogy ez távolról sem igaz. A vállalkozás öröme a közösen végzett munka, és annak sikere. Azok akik most itt vannak, akik az otthoniakat képviselik és közös ügyünket jelenlétükkel is segítik, tudják, hogy ez mennyire igaz.

Végezetül szeretném megköszönni valamennyiőtöknek a fegyelmezett részvételt, amely teljes összhangban van a kifosztásunkba és megaláztatásunkba bele nem nyugvó, a rendezést a törvényes és az üzlettársi keretek között kereső tizenegy év következetes harcával. A multinacionális, globális, mások felett álló gondolkodásmóddal szemben továbbra is az európai hagyományok részét képező magyar úton megyünk tovább.

Köszönöm szépen.


Kálmán Jánossal augusztus elején találkoztam itt Zürichben, ugyanebben a kocsiban, ahol ő demonstrál hónapok óta. Akkor azt mondta, hogy addig nem lép magyar földre, amíg az igazát nem találja meg. Eltelt jónéhány hónap, megtalálta-e az igazát?

Kálmán János: Nem, még nem. A belső igazam, belső nyugalmam viszont megtaláltam.

A Jézusi tanítás azt mondja, hogy szeretet. Most lehetséges-e, szeretettel gondolni azokra, akik önöket kifosztották, vagy mindenképpen meg kell védeni a saját igazukat?

Arra a néhány gondolatra, amit itt a barátaimnak, kollegáimnak mondtam a megemlékezés alkalmából, kell, hogy visszautaljak. Mi nem könyörögni, alamizsnát elfogadni, vagy megtorolni jöttünk és nincs gyűlölet a szívünkben. Az emberi méltósághoz hozzá tartozik, hogy a megalázást nem szabad tudomásul venni, következmények nélkül nem maradhat, amit ezek tettek velünk. Ez nem gyűlölet. Tizenegy éven keresztül sok megaláztatást, törvénysértést és joggal való visszaélést kellett elszenvednünk. Ezeket törvényes úton próbáltuk orvosolni. Kevés sikerrel, ez igaz. De tovább megyünk a törvényes úton, és most sem megyünk messzebb, minthogy figyelmeztetjük őket, hogy még mindig nem rendezték a számlájukat, itt még mindig van egy rendezetlen ügyük.

Mi lesz a következő lépés?

Én azt gondolom, hogy érdemi, új utat már nem fogunk nyitni. Ezen az úton fogunk továbbmenni, és ezen az úton el fogunk jutni az igazunk beteljesüléséhez. Nekem ez meggyőződésem. Bár kifejezetten jogi úton keressük az igazunkat, mégis az az érzésem, hogy nem valamiféle bírósági ítélet fogja végérvényesen lezárni az ügyet.

Azzal kezdtem az interjú készítését önnel, hogy azt mondta pár hónappal ezelőtt, hogy addig nem lép magyar földre, amíg nem találja meg itt, Svájcban, Zürichben az igazát. Fönntartja ezt az állítását? Mikor érkezik meg Magyarországra?

Nézze, én még ezt nem mondtam senkinek, de ha már ennyire kiélezi ezt a kérdést, először is fönntartom, másodsorban nem tudom, hogy mikor juthatok el oda, hogy Magyarországra mehetek-e, és egyáltalában megérem-e. De ha már ez ilyen sarkosan szóba került, énnekem még a poraimat sem lehet addig Magyarországra visszavinni, ameddig ez az ügy nem rendeződik. Jön majd valaki énutánam, egy unokám, vagy egy gyerekem, vagy valaki, aki szeretné hazakerülnék, és az ide fog jönni, és tovább fog harcolni, de ezt nem fogjuk föladni.